A hősök velünk vannak és élni akarnak

December 21-én, éjjel 23 óra 42 perckor, sürgősségi császárral megszületett a kislányom.
Még csak 28 hetes terhes voltam, placenta previa-val, görcsökkel feküdtem sok hétig a legnagyobb szerencsénkre, a legjobb helyen, a SOTE 1 nőgyógyászati és szülészeti klinikán. A legjobb helyen volt a kislányom és én is. Nem tudom, hogy folytatódna ez a történet, ha nem ott vagyunk a legnagyszerűbb orvosok, nővérek keze között.
Éjjel 23 óra 30 perckor levált a placentám, pillanatok alatt a műtőben voltam és pár perc leforgása alatt segítették világra Sárát.
Sára a születése után rögtön felsírt, sőt, az orvos szerint nem sírt, hanem üvöltött. Én ezen a mai napig csak mosolygok és elképzelem magam előtt egy újszülött, csapzott, sovány kismacska milyen hangot adhat ki a születése után.
Mert Sára Napsugár nem sokkal volt nagyobb egy pici cicánal: 1180 g, 40 cm. Apukája egy pillantást vethetett rá, majd rohantak vele a koraszülött intenzív osztályra, a NIC-re.
A gyors orvosi ellátás után inkubátorba került, tele csövekkel, gépekre kapcsolva.
Én egész éjjel azon gondolkodtam, mi lehet az én csöpp babámmal, a férjemmel, a családom vajon tudja már, hogy anyukám nagymama, apukám pedig nagypapa lett…. Ha tudják is, biztos sírnak, aggódnak, kétségbe vannak esve.
Úgy éreztem soha nem lesz reggel, soha nem jön el a délután, a látogatás ideje.
Gyönyörűbb, bájosabb, édesebb és apróbb babát életemben nem láttam még. A rengeteg gép rémisztő látványt nyújtott a csöpp testen. A sok kiálló cső, az éles sípoló hangok, a pityergő anyukák, apukák látványa sokként hatott rám. Abban a pillanatban megtanultam az első szabályt az intenzív osztályon: nem nézünk semerre, senkire, egyetlen egy inkubátor létezik számunkra, amiben Sára fekszik. A következő szabály: a gépek, csövek, nem ellenségek, hanem barátok, társak, támogatók. Életben tartják az apró testeket, segítik a kis harcosakat.
Az orvosok időt, energiát nem sajnálva, nagyon részletesen és őszintén beszéltek velünk minden nap. Tudtuk, hogy kislányunk állapota pillanatok alatt változhat. Felkészültünk rá, hogy lehetnek jobb és kevésbé jó napok.
Piszok szerencsés emberek vagyunk, Sára hihetetlen erős és nagyon élni akart. Pár nap alatt lekerült a lélegeztető gépről, ügyesen vette önállóan a levegőt.
Az etetése egy picit nehezebb feladatnak bizonyult, a pocakja lassan alkalmazkodott a tápláláshoz, hosszú türelemjáték volt az orvosok és nővérek részéről. De ezt is leküzdötték.
Életem legcsodásabb estéje, élménye Sára születése után körülbelül 2 héttel ért. Minden látogatás alatt, alapos fertőtlenítés után, pár percre megsimogathattuk a fejecskéjét, hátacskáját. Csodás érzés volt érinteni az apró testének meleg, puha bőrét. De akkor este, odalépett hozzám egy nagyon kedves nővérke, megkérdezte, hogy látogatás után ráérek-e még egy picit. Természetesen semmi dolgom nem volt. Mire a fülembe súgta: kiveheti, megfoghatja. Én álltam, mint már máskor is előtte sok, sok napja és bőgtem. Az örömkönnyek csurogtak végig az arcomon, az inkubátor tetejére és egyfolytában azt suttogtam, ma végre megfoglak picim. A kedves nővérke felöltöztette, apróbaba ruhát adott rá, amiben pici csillagom elveszett, de csodás látványt volt. Az apró, tökéletes testecske ruhában!!! Egy széken ülve, pár percig a karomban tartva, csodaországban éreztem magam. Azt kívántam, ez a pillanat soha ne múljon el. Azt kívántam, repüljön az idő, múljanak a hetek és örökké érezhessem a pici, meleg testet.
Voltak még ehhez hasonló csodás pillanatok: az első próbálkozás a szoptatással. Igaz, hogy Sárám nem törődött épp a finom tejjel, ő inkább fél korty után elaludtad, de ez a boldogságomon nem változtatott.
Imádtam az első fürdetést, igaz, kórházi körülmények között, csap alatt tettem meg, de megtettem.
Voltak napok, hetek, mikor a csodára vártunk, rettentően aggódtunk, féltünk, nagy volt a baj. Csúnya, igen komoly fertőzés… akkor már 5 hetes lehetett, elkerültünk a SOTE-ról egy másik kórházba, ahol az volt Sára feladata, hogy hízzon, érjük el a 2 kilót és mehessünk haza.
Nagyon beteg lett… elkülönített kórteremben, újra oxigénen, tele csövekkel. A rémálom újra kezdődött. De élni akart, hihetetlen erős volt, leküzdötte. Újjászületett ő is, mi is. A nővérek szerint, igazi csoda történt.
Ezután napról napra egyre erősebb lett, rengeteget aludt, evett, igazi jó baba volt.
7 hetesen észrevették, hogy gond van a szemével, ami a koraszülött babáknál sajnos nem ritka. A gyors orvosi beavatkozásnak, a lézeres műtétnek köszönhetően ma tökéletes a szeme, nyoma sincs a retina leválás jeleinek.
8 hetesen elérte az álom súlyt, a 2 kilót. 2 kilóval, 48 cm-rel hagytuk el a kórházat. A világ legboldogabb emberei voltunk azon a napon.
20 hét után újra együtt volt a család. 20 hétig voltam kórházban Sárával a pocakomban, majd az inkubátor mellett állva, reménykedve.
Újra ismerkedtünk a férjemmel és az apró, de tökéletes Sárával. Végre egy család lettünk.
Sára, aki Napsugár is, mert megérdemelte a nevét. Ragyog most 10 évesen és ragyogott 1 kilósan. A legtökéletesebb teremtmény a világon.
A férjemmel mi vagyunk a legszerencsésebb emberek a világon.
Sára, pedig egy igazi csoda. Tökéletesen egészséges, nyoma sincs a koraszülöttségének.
Már másfél évesen igen gazdag szókinccsel fejezte ki magát és adott hangot az akaratának. Nagyon hamar lett tudatos, erős egyéniség, egy igazi nő.
Kitűnő tanuló, imád sportolni, benne van mindenféle huncutságban, csínytevésben.
Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék az első pár nehéz hétre, évre. Nincs nap, hogy ne lennék hálás a kórház dolgozóinak, hogy megmentették a Napsugaram és engem. Ha nem ott vagyunk, ha ők nincsenek…. vannak és köszönöm.
A lányom, ma már 11 éves, egy igazi hős, aki velünk van és élni akar.