Ítélet a jobb és a bal oldali manduláim ellen

A történet pár évre nyúlik vissza, de mint tudjuk, a perek igen sokáig elhúzódnak, aztán jönnek a fellebbezések, első majd másod fokon.
Évek óta eszembe sem jutott a per, a manduláim érzésem szerint megbékélt, kitűnő állapotban tették a dolgukat a megfelelő helyen, semmiféle jelet nem adva magukról.
A bőröm viszont 1 éve nyughatatlan, nem fér a bőrébe. Alattomos kis kiütések formájában piszkál naponta többször, a legváratlanabb helyeken, pillanatokban. Imádom, mikor fizika óra kellős közepén, a tábla előtt állva, lelkes magyarázás közben öntik el a hátsó felem. Kínos, roppant kínos. Megállíthatatatlan kényszert érzek, muszáj megvakarni őket. Ilyenkor hirtelen dolgom lesz a leghátsó sor mögött, ideges vakarózásba kezdek, amitől a kis dögök egyre tovább terjednek. Mert ezek, az alattomos jószágok a vakarózás miatt tovább és még tovább terjednek. Mindenhova, nem kímélve egyetlen porcikámat sem. Hosszú hónapok óta agyalok, próbálom megfejteni a kiütések okát, de semmi összefüggés nincs a megjelenésük, kialakulásuk helye között. Hol a farom, hol a fülem, a karom, a combom vagy a hátam közepe a célpontjuk. Amellett, hogy piszkosul viszketnek, égnek, fájnak, folyamatosan terjednek.
Eddig bírtam és nem tovább. Felkerestem drSG bőrgyógyászt, így 1 év kiütésekkel a hátamon és mögött. Persze a sunyi dögök is félnek az orvostól, de én galád módon fotót készítettem róluk. A kedves doki bácsi egy röpke pillantást mért a képre, megragadta az alkarom, majd betét mentes, műanyag tol tokkal húzott rám két csíkot. Sikítani sem volt módom és időm, a két vörös csík mellett pedig már tobzódtak is a pöttyök. Azt hiszem erre mondják, hogy padlót fogtam és kérdés nélkül vonultam ki az orvosi szobából, hogy újabb doktorokat keressek góc kutatás céljából. Így jutottam el drLB mandulász orvoshoz, aki neves szakember és főmandulász a maga területén. Itt jött a lesújtó ítélet (első fokon). Kéne neki a mandulám: a jobb és a bal is.
Megjegyzem, nem ért váratlanul az ítélet, pár éve és előtte pár éve már többen pályáztak a szeretett szerveimre. Egyszer, nagyon régen, majdnem kés alá is feküdtem. Megrémít a gondolat, hogy elaltassanak, kivágjanak belőlem egy fontos darabot, megpiszkáljanak belülről. Amikor majdnem mégis beadtam a derekam, rajtam kívül álló okok miatt nem tehettem ezt mégsem. Az én drága férjem a tudtom és beleegyezésem nélkül körbetelefonálta az összes létező klinikát, ha már egyszer úgyis altatnak, ne csak kiszedjenek belőlem némi darabot, hanem adjanak is. Méghozzá ciciket. Szilikonból. Egy altatás, 2 légy. Fogalmam sincs hogy jutott idáig, de nem vállalhattam, hogy bármely kórházba befeküdjek és kiállítási darabként hordozzanak körbe: a szőke, aki a manduláért cserébe ciceket akart…. Így megmaradt mindkét régi mandulám és mindkét régi cicim.
Most drLB kész tények elé állított: kuka a jobb és a bal mandulám, nem, új cici nem jár érte. Szerintem látta az arcomon a kétségbeesést, jöttek a hideg, meleg hullámok. Próbáltam érvelni a manduláim mellett: szeretem őket. 41 éve élünk együtt jóban, rosszban. Fontosak nekem és a szervezetemnek. Ha belém piszkál, már nem leszek a régi és én nem akarok új lenni. Üres lenne a torkom nélkülük.
Valószínű igen meggyőző lehettem, kaptunk egy utolsó esélyt. Én és a manduláim, az összeszokott páros. Tartsam meg őket, de a glutén mellé kisorsolta a totál tejmentes diétát, hangsúlyozva, hogy nyomokban sem. Majd gyorsan hozzátette, hogy időm se legyen gondolkodni rajta: tartósítószert sem. Ahhh, kit érdekel, ha maradnak a mandulák. Boldogan, lazán távoztam a rendelőből, a csatát megnyertem.
Atyaég! Se glutén, se tej, se tartósítószer!!! Itt a világ vége!!! Se sajt, se virsli, se tejföl, se Pick szalámi!!!
Lehet, hogy mégis neki adom a manduláim.
A kamasz természetesen nem állta meg szó nélkül, levonta a konklúziót: anya, add a manduláid, legalább egyszer alhatsz egy jót.