Az összes kakaós csiga mondjon le!
Karomban a totyogó, sarkamban a kamaszodó, vasárnap esti lázas lázadás, iskola előtti pazar hangulat, ezernyi javításra váró fizika dolgozat, utolsó házi kapkodó feladat, fájdalmasan bújó hátsó fogak, halomban az extra gyűrött vasalatlan, éhezik a család legtöbb tagja, egyik szemem a dagadó kenyéren, másik lábam babakocsit ringat, kamasznak kevés a gönce, nincs egy rongyom dackorszak, ne tegyél le, szeparációsan szorongom-korszak, de kézben aztán mégsem jó….
Pedig olyan tökéletesen indult, extra gyönyörű csigának ígérkezett, piszkosul büszke voltam magamra, gyerekeimre, hogy ezt így, itt, együtt megalkottuk, létrehoztuk, saját határainkat túlszárnyaltuk, rendesen odatettük. És jól ott is felejtettük. Túlkeltek, repedtek, kifordultak önmagukból. Lehet, hogy kamasz csigákkal van mostanában dolgom. Biztos a dackorszak, az ellenállás, a sok vállrándítás szakította őket darabokra, törte derékba formás alakjukat.
Szerencsére az ízük sorsa az én kezemben dőlt el, ebből nem engedtem a kamasz csigák kedvéért, kedvére sem.
Gluténmentes Íz-Lik 