Már sok, sok évvel ezelőtt felkerült a bakancslistámra a joghurttorta, de bevallom igencsak tartottam tőle. Olyan kis mumusnak tűnt, kizárt dolognak tartottam, hogy az én két bal kezemmel ez sikerülhet(a jobb kezem ugye a Kolos Kurtán 😉). Biztos voltam benne, hogy minden egyes joghurttortához egy le nem írt összetevő, egy ima, egy fohász tartozik, ami vhogy így kezdődik: hűtők és zselatinok istene, kérlek benneteket kössetek együtt, adjátok meg nekünk a mennyei látványt, ne hagyjátok a színeket keveredni, a rétegeket összefolyni…
Sehol nem találtam meg ennek a fohásznak az eredetiét, ráadásul altatásból az elmúlt 2 évben rendesen bukdácsolok (azt hiszem Sominál is bevetem a zselatin bűvös erejét😉)
Na, de a lényeg, addig halogattam ezt a torta dolgot, hogy közben a család apraja és nagyobbja tejmentes diétára lett ítélve, vagyis nehezített pályára kerültem rendesen.
Mivel volt a hűtőben éppen pár igen közeli lejáratú joya kókusz joghurt, ezért gondoltam egy nagyot: miért ne próbáljam meg, max nem dobozban, hanem torta formában landol a kukában a sok joghurt (költői túlzás ám, semmiféleképpen nem dobtam volna ki😁)
És belevágtam. És elsőre sikerült és tökéletesen működik!!!! Most igazából nem tudom eldönteni, hogy a zselatin vagy az ima segített, de gyönyörű és hihetetlen finom. Olyan igazi könnyed, légies, mintha felhőbe harapna az ember. A savanykás, citromos réteghez tökéletesen passzol az erdei gyümölcsös ízvilág és teszi erre fel a koronát az enyhén csokis, roppanós keksz alap.
Egész egyszerűen imádom
Hozzávalók
Tészta:
- 300 g gluténmentes darált keksz (legyen közte csokis is)
- Keksztől függően margarin, kb. 100 g liga margarin
Citromos réteg:
- 500 g natúr növényi joghurt (most joya kókuszos)
- 150 g porcukor
- 1 citrom reszelt héja
- 1/2 fél citrom leve
- 50 ml víz
- 16 g zselatin
- 200 ml növényi tejszínhab
Erdei gyümölcsös réteg:
- 250 g epres joya joghurt
- 150 g porcukor
- 160 g erdei gyümölcs
- 50 ml víz
- 16 g zselatin
- 200 ml tejszínhab
Elkészítés
A kekszet daráljuk le vagy morzsoljuk össze. Adjuk hozzá a szobahőmérsékletű margarint és morzsoljuk el a keksszel. Egy 24 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral és nyomkodjuk az aljába a masszát. Tegyük a hűtőbe legalább 30 percre.
A citromos réteghez keverjük össze a joghurtot, a porcukrot, a citrom levét és reszelt héját. Az 50 ml vizet forraljuk fel, a tűzről levéve adjuk hozzá a zselatint és kevergessük amíg el nem olvad. Ha langyosra hűlt, adjuk hozzá a joghurthoz. A tejszínt verjük kemény habbá és óvatosan forgassuk a joghurtos krémbe. Öntsük a kekszes alap tetejére és tegyük a hűtőbe legalább 1 órára.

Erdei gyümölcsös réteg: ha fagyasztott gyümölcsöt használunk, olvasszuk fel és passzírozzuk át szűrőn. Keverjük össze a gyümölcsöt, a joghurtot és a porcukrot. Az 50 ml vizet forraljuk fel, a tűzről levéve adjuk hozzá a zselatint és kevergessük amíg el nem olvad, majd hűtsük langyosra és alaposan keverjük a joghurtos krémbe. A tejszínt verjük kemény habbá és óvatosan forgassuk a joghurtos masszába. Öntsük a krémet a citromos réteg tetejére és tegyük a hűtőbe pár órára, de legjobb egész éjszakára.

Ha megszilárdult a torta, egy kés segítségével óvatosan válasszuk el a formától és már tálalhatjuk is.

Jó étvágyat hozzá!