
Bevallom, ha ma reggelig, vki azt mondta volna nekem, hogy kürtőskalácsot fogok sütni, ráadásul ehhez a férjem által (pálinkához ) mentett Piroska szörpös üvegeket használom fel, tuti, hogy sírva nevettem volna rajta. Lassan 10 éve sütök gluténmentesen, de mereven elzárkóztam a kürtőskalács gondolatától is, pedig Sára évek óta rágja a fülemet. Kevés dolog volt amire eddig nemet mondtam neki, bár szerintem tudja ő pontosan, hogy minden nem csak egy ideig tart… Mintha egy kicsit ismerne
Hát ma jött el a napja, hogy megtörjem a kürtőskalács nemet és belecsapjak a számomra lehetetlennek tűnő küldetésbe.
Először is, kell hozzá precíziós eszköz. Kész szerencse, hogy a férjem hónapok óta gyűjti a szörpös üvegeket, pálinka tárolás céljából. Én sutyiba időnként kidobom az üvegeket, de aztán vhogy mindig előkerülnek . Szerencsére, ugyanis tök hasznos kis üvegek ezek, tökéletesen tekerhető rá a tészta, csak kell alá némi alufólia.
Na, ha az eszköz adott, akkor jöhet a következő lépés: a tészta. Ha jól formázható tésztával kell dolgoznom, akkor egyértelműen Szafi lisztet választok hozzá, de ezt már többször írtam is. Nem ragad, úgy viselkedik, ahogy én akarom. Szóval nem egy makacs, kamasz tészta lesz belőle.
Amúgy így a végeredményt nézegetve, gőzöm sincs, hogy miért vártam hosszú éveket a kürtőskalács készítéssel, hiszen semmivel sem nagyobb meló, mint mondjuk egy kakaós csiga.
Ez a verzió most glutén-, tej-és cukormentes.
A jövőre nézve két lehetőségem van:
1. a kamasz lányom előtt megpróbálom titokban tartani a dolgot, max adok neki egyet, hogy vhol vettem, egye csak meg / vagy felfalom gyorsan az összeset mire hazaér
2. beavatom, a gyereket, hogy én sütöttem, vállalva a következményeket: Annnnya, süssél nekem kürtőskalácsot még!!!!
Hát természetesen bevallottam a turpisságot, Sára pedig fülig erő szájjal majszolta a fincsi falatokat.
Hozzávalók:
- 200 g langyos cukrozatlan mandulaital
- 100 g növényi tejszín
- 15 g friss élesztő
- 15 g frissen facsart citromlé
- 1/2 citrom reszelt héja
- 1 db M-es méretű tojássárgája
- 60 g Szafi Reform eritrit por (https://www.dietas-termekek-webshop.hu/szafi_fitt_eritrit_eritritol_porcukor_500g?keyword=eritrit%20por)
- 50 g olvasztott margarin
- 360 g Szafi Free hajdinamentes rostcsökkentett univerzális lisztkeverék (https://www.dietas-termekek-webshop.hu/szafi_free_univerzalis_rostcsokkentett_lisztkeverek_glutenmentes_1000g_5090?keyword=szafi%20free%20hajdinamentes%20rostcs%C3%B6kkentett%20univerz%C3%A1lis%20lisztkever%C3%A9k)
Forgatáshoz:
- Ízlés szerint Szafi Reform eritrit (https://www.dietas-termekek-webshop.hu/szafi_fitt_eritritol_eritrit_1000g_2815?keyword=eritrit)
- Ízlés szerint fahéj
Elkészítés:
- Mérjük a langyos növényi italt, a tejszínt egy keverőtálba, morzsoljuk bele az élesztőt és várjunk pár percet, míg az élesztő életre kel.
- Adjuk hozzá a tojássárgáját, az eritrit port, a citrom levét és reszelt héját, az olvasztott margarint, majd alaposan keverjük össze.
- Mehet rá a lisztkeverék és alaposan dolgozzuk össze.
- Pihentessük szobahőmérsékleten 30 percet.
- Közben készítsük elő a kürtőskalács sütő formákat, vagy azt, amit kinevezünk annak. Én most éppen 3 db szörpös üveget használtam. Szorosan körbetekertem alufóliával és vékonyan lekentem olajjal.
- A megkelt tésztát gyúrjuk át és osszuk 3 egyenlő részre.
- Nyújtsuk ki kb. 25×30 cm-es darabokká és vágjuk fel 1,5 ujjnyi vastag csíkokra.
- Az üveget fektessük a csíkokra és tekerjük fel szorosan. A csíkok végeit kenjük le vékonyan tojással, vagy vízzel, így szépen össze tudjuk ragasztani.
- Forgassuk meg ízlés szerint eritrit és fahéj keverékében.
- Az üvegeket fektessük akkora tepsire, hogy a tepsi két szélére tudjuk támasztani, így a kalács nem ér a tepsi aljához.
- 180 fokra előmelegített sütőben, hőlégkeverésen süssük kb. 20 percet, majd óvatosan fordítsuk meg a kalácsokat és süssük további 5-10 percet.
- A langyosra hűlt tekercseket távolítsuk el az üvegről és már fogyaszthatjuk is.
Jó étvágyat hozzá!
További Szafi termékeket itt tudjátok megvásárolni:
https://www.dietas-termekek-webshop.hu/
Szponzorált tartalom



