
Kicsit nehezen kezdek bele ezekbe a sorokba. Pontosan 10 éve húsvétkor derült ki, hogy Sára cölis. 10 éve rettenetesen szomorú húsvétunk volt. Nem tudtam gluténmentes kalácsot sütni, kínlódtunk a készen kapható péksütikkel. Aztán vettem egy nagy levegőt, és Sárával egymást erősítve belejöttünk. Kicsit több, mint 4 éve pedig kiderült, hogy Somi tejfehérje allergiás. Újabb pofon, talán nehezebben kaptam ebből össze magam, hiszen Somi táplálása kínkeserves diéta nélkül is. Pár hónapja, orvosi javaslatra Somival is átálltunk a gluténmentes diétára (bár ő nem cölis, ez tuti, mert genetikailag negatív). Ez meglepően könnyen ment, még az én evés problémás csimaszomnak is.
Múlt héten viszont jött az oltári hatalmas pofon, amit ugyan gyanítottunk, de a vizsgálat 90. percében szó szerint fakadtam sírva és a hihetetlen kedves asszisztens próbált lelkeket önteni belém. Somi fruktóz terhelése sajnos nem lett jó.
Azóta hol sírok magamban (a kicsi előtt soha!), hol olvasok, kutatok, tanulok, aztán beveszem magam a konyhába.
Somi minden reggel kakaós csigát eszik, ebből nem enged. Így ma hajnalban keltem és minden erőmet, tudásomat összekapva fruktózmentes kakaós csigát sütöttem.
Somi örömmel falta, Sára pedig azt mondta, hogy ennek a tésztája jobb, mint az összes többinek. Szerintem lehetne picit édesebb, de Sominak szórtam rá még kevés szőlőcukrot. Legközelebb a kakaós réteg alá kenek olvasztott margarint is.
Picit még nyalogatom a sebeimet, aztán biztos belejövök, de ez rettenetesen fáj.
Jövő héten szerencsére már tudok is a dokinénivel beszélni. A részletekkel jövök majd.
Hozzávalók:
Tészta:
●250 g langyos növényi ital (most cukrozatlan rizs)
●10 g szőlőcukor
●16 g friss élesztő
●40 g olvasztott margarin vagy vegan vaj
●1 db M-es méretű tojássárgája
●10 g psyllium rost (por állagú útifű)
●150 g it’s us miklos’ bread mix lisztkeverék
●150 g it’s us miklos’ universal mix lisztkeverék
●50 g szőlőcukor
Töltelék:
●30 g szőlőcukor
●30 g holland kakaó
●40-50 g víz
Elkészítés:
●Mérjük egy keverőtálba a langyos növényi ital felét, a 10 g szőlőcukrot, morzsoljuk bele az élesztőt és pár perc alatt futtassuk fel.
●Adjuk a felfuttatott élesztőhöz az olvasztott margarint, a tojássárgáját és keverjük össze.
●A növényi ital másik felét keverjük csomómentesre a por állagú útifűvel és várjunk, míg zselés lesz.
●Öntsük a felfuttatott élesztőhöz a lisztkeverékkel elkevert szőlőcukrot, a zselés útifüvet és gyúrjunk egynemű tésztát. Ilyenkor a tészta nagyon lágy, de a pihentetési idő végére jól formázható lesz!
●Fedjük le a tésztát fóliával és szobahőmérsékleten kelesszük 45 percet.
●Rizsliszttel megszórt felületen gyúrjuk át a tésztát és sütőpapíron nyújtsuk egész vékony téglalappá.
●A töltelékhez a hozzávalókat keverjük össze és kenjük a kinyújtott tésztára.
●Pizzavágó segítségével vágjunk vékony csíkokat a tészta hosszabbik oldala mentén.
●A csíkokat tekerjük fel és tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe.
●Pihentessük szobahőmérsékleten a csigákat 30 percet.
●180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20 percet.
Jó étvágyat hozzá!


