Gluténmentes, tépett húsos szendvics

Szerintem az egyik legmenőbb és legfinomabb szendvics, aminek az alapja egy tökéletes bagett, a belevaló pedig rengeteg, igazán szaftos, porhanyós tépett hús, amit valamilyen saláta egészít ki. Hát ez a verzió most kifejezetten jól sikerült.

Nagyon régóta kacérkodtam a lassú főzőedény kipróbálásával és tudtam, ha egyszer erre lehetőségem lesz, tuti, hogy egy jó kis tépett hússal kezdem a főzést. Mivel a nevében is benne van, hogy lassan főz, ezért vasárnap hajnalban, mikor még a család aludt, kilopakodtam a teraszra főzni. Este előkészítettem a húst, bepácoltam, felszeltem a hagymát, így hajnalban csak beletettem mindent a gépbe és bekapcsoltam. Igazából vissza is feküdhettem volna aludni, mert a gép végezte nélkülem is a dolgát, de helyette begyúrtam egy kenyértésztát és friss bagettet sütöttem a hús mellé. Míg kelt a tészta, összedobtam egy gyors uborkasalátát. Szerintem a szomszédok ébresztője a sülő hús illata volt. Az ebéd természetesen mindenkinek ízlett.

A húst a Russell Hobbs Sous Vide és lassú főzőedénnyel készítettem. A gép hihetetlen egyszerűen használható, nagyon könnyen tisztítható, ráadásul roppant csini darab is. Mivel még kezdő lassú főző vagyok, így egyelőre csak tapogatózom, de azt kell mondjam, ha minden étel így sikerül, mint ez, akkor már nagyon boldog leszek.

Hozzávalók:

Tépett hús:

  • 800 g disznóhús (itt tarja)
  • 3 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • Ízlés szerint só
  • Ízlés szerint frissen őrölt feketebors
  • 2 szál rozmaring
  • 2 dl paradicsompüré
  • 1 dl víz

Bagett:

  • 500 g langyos víz
  • 1 teáskanál méz
  • 25 g friss élesztő
  • 10 g por állagú útifű
  • 500 g gluténmentes kenyér lisztkeverék
  • 15 g só
  • 2 evőkanál olaj

Uborkasaláta:

  • 1 db kígyóuborka
  • 1 fej lilahagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál ecet
  • ½ kávéskanál só
  • 2 evőkanál majonéz
  • 3 dl tejföl

Elkészítés:

  • A húst tisztítsuk meg, a hagymát vágjuk vékony csíkokra.
  • A húst alaposan dörzsöljük be sóval, borssal és tegyük a lassú főző edény táljába a szeletelt hagymával, fokhagymával, friss rozmaringgal együtt. Öntsük rá a paradicsompürét és így betehetjük a hűtőbe éjszakára, vagy akár rögtön süthetjük is.
  • Sütés előtt locsoljuk meg épp egy pici vízzel. Ha szárazabb húst használunk, tegyünk hozzá egy kevés olajat.
  • Zárjuk le a lassú főző tetejét és kapcsoljuk be 4 órás programra.
  • Ha lejárt a főzési idő, nyissuk ki a tetejét. Én a húst felszeltem kb. 1,5 ujjnyi vastag szeletekre és 20 percre betettem a sütőbe még 200 fokra. Az edény alján maradt szaftot pedig lábosban főztem pár percig, így eszméletlen finom, sűrű szósz lett belőle, amit a sütőben sülő húsra öntöttem.
  • A bagetthez mérjük egy keverőtálba a langyos vizet, a mézet és morzsoljuk bele az élesztőt, majd pár perc alatt futtassuk fel.
  • Adjuk hozzá a por állagú útifüvet és keverjük csomómentesre.
  • Öntsük rá a lisztkeveréket, a sót és nagyon alaposan dagasszuk meg, közben az olajat fokozatosan öntsük hozzá.
  • A megdagasztott tésztát fedjük le egy fóliával és szobahőmérsékleten pihentessük 30-45 percet.
  • A tésztát gyúrjuk át rizsliszttel megszórt felületen és osszuk 4 részre.
  • Formázzunk a tésztából vékony rudakat, tegyük bagettsütő formába és pihentessük újabb 30 percet.
  • 210 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt süssük készre.
  • A salátához mossuk meg az uborkát, pucoljuk meg a lilahagymát és a fokhagymát.
  • Egy tálba reszeljük az uborkát és a lilahagymát egész vékony csíkokra és nyomjuk rá a fokhagymát. Szórjuk meg sóval, cukorral, öntsük rá az ecetet és keverjük rögtön hozzá a majonézt és a tejfölt.
  • Az elkészült húst két villa segítségével tépkedjük apróra. A bucit vágjuk félbe és alaposan pakoljuk meg.

Jó étvágyat hozzá!

Szponzorált tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s