
Gyerekkoromban nálunk nem volt divat a fahéj, emlékeim szerint anyukám fűszeres szekrénye még nyomokban sem tartalmazta, cserében anyósom nem aprózza el és kilós kiszerelésben vásárolja. Ma már el sem tudom képzelni például az almás pitét sem fahéjmentesen. Sok, sok évvel ezelőtt, mikor rövid ideig Svédországban éltünk, bukkantam rá az igazi, svéd, fahéjas tekercsre (nem, nem csiga, tekercs). Akkor még gond nélkül tudtam fogyasztani a hagyományos péksütiket. Szerintem pár hét alatt bepótoltam a gyerekkoromban el nem fogyasztott fahéj mennyiséget, és függő lettem. A férjem szerint kevés ételt lehet ezzel a fűszerrel elrontani, bár azért a bablevesbe nem bánja, ha nem kerül.
Ezzel a fahéjas tekerccsel sikerült egy kicsit nosztalgikus hangulatba kerülnöm, de egész halkan jegyzem meg, amennyi jutott nekem belőle, a fél napi fahéj szükségletemet sem fedezte. A férjem csodálkozott is rajta, nem hitt a szemének, hogy tudok én keveset is sütni. Holnap reggel kelhetek 15 perccel korábban, hogy legalább dupla adagban megsüssem újra, mire a férjem felkel.
A Szafi Free világos puha kenyér lisztkeverékkel a tészta összeállítása pontosan 2 percet vesz igénybe. A rövid pihenési idő után a tészta fantasztikus egyszerűséggel formázható, tekerhető, nem ragad, szépen megtartja az állagát. Én most édesítésre az ötszörös erősségű kókuszvirág cukrot használtam, ez nekem nagyon bejön. Nincs semmiféle mellékíze és mivel ötszörös erősségű, ezért ötöd annyi kell hozzá, mint normál cukorból, így egy kis zacskó 5x annyi ideig elég. Amúgy a tasak 300 g-os, ez megfel 1,5 kiló cukornak, vagy eritritnek. Tapasztalataim szerint a magasabb sütési hőmérséklet után sem lesz semmi fura íze.
A töltelékbe a fahéj mellé egy kis reszelt narancshéjat is csempésztem. Ez nyugodtan elhagyható, vagy cserélhető akár citromhéjra is.
Ha az elkészült, de még forró tekercsek tetejét átkenjük kókuszvirág cukros, hideg vízzel, akkor lesz igazán puha a végeredmény.
Szerintem érdemes rögtön legalább dupla adagot készíteni belőle, mert garantáltan íz-lik mindenkinek is.
Hozzávalók:
- 100 g langyos víz
- 10 g frissen facsart citromlé vagy almaecet
- 8 g ötszörös erősségű kókuszvirág cukor
- 100 g Szafi Free világos puha kenyér lisztkeverék (https://www.dietas-termekek-webshop.hu/szafi_free_vilagos_puha_kenyer_lisztkeverek_1000g_glutenmentes_tejmentes_tojasmentes_elesztomentes_szojamentes_kukoricamentes_4450?keyword=vil%C3%A1gos%20 puha)
- 20 g vegan vaj
Töltelék:
- 20 g olvasztott vegan vaj (1 teáskanálnyit tegyünk félre a tetejére)
- 15 g ötszörös erősségű kókuszvirág cukor steviával (https://www.dietas-termekek-webshop.hu/szafi_free_otszoros_erossegu_kokuszvirag_steviaval_300g_4833?keyword=k%C3%B3kuszvir%C3%A1g%20 cukor)
- 1 kávéskanál fahéj
- 1/2 narancs reszelt héja
Tetejére 1. :
- az olvasztott vegan vajból 1 teáskanál
Tetejére 2.:
- 1 kávéskanál az kókuszvirág cukor és fahéj keverékből (ez a töltelékből tegyük félre)
- 1 evőkanál hideg víz
Elkészítés:
- Mérjük egy keverőtálba a vizet, a citrom levét, a kókuszvirág cukrot és keverjük össze.
- A lisztkeveréket morzsoljuk el vegan vajjal és öntsük rá a folyadékot, majd gyúrjunk egynemű tésztát.
- Szobahőmérsékleten pihentessük 10 percet.
- Gyúrjuk át a tésztát és nyújtsuk egész vékony téglalappá.
- Kenjük meg olvasztott vajjal és szórjuk meg a kókuszvirág cukor, fahéj és a reszelt narancshéj keverékkel.
- A hosszabbik oldala mentén tekerjük fel, majd éles késsel vágjuk kissé srégen 6 egyenlő részre.
- Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe és kenjük le olvasztott vajjal.
- 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt süssük készre.
- A sütőből kivéve rögtön kenjük át a félrerakott fahéjas cukor és hideg víz keverékkel.
Jó étvágyat hozzá!
A Szafi Free világos puha kenyér lisztkeverék nem tartalmaz glutént, tejet, tojást, élesztőt, hozzáadott cukrot, maglisztet, szóját, rizst, kukoricát, burgonyát. Lassú felszívódású és igazán tökéletes kelt tészták, péksütemények készíthetők vele élesztő nélkül. A belőle készült termékek napokig puhák maradnak. A használata nagyon egyszerű, valóban élmény vele dolgozni.
További Szafi termékeket itt tudjátok megvásárolni:
https://www.dietas-termekek-webshop.hu/
Szponzorált tartalom



